Parányi lény

Csillagunk tükre hold, holdunk tükre a tavaszi fehér pusztaság, a hatalmas fényesség. Szinte vakít az éjszakában. A fejemben érzések, gondolatok ezrei kavarognak. Próbálok tisztán látni de nem megy. Tudom, hogy minden rendben, ám mégsem vagyok nyugodt. A nagy fényességben, gondolatok színes kavalkádjában mintha most lámpalázas volnék. S tudom csak akkor láthatok tisztán, ha tiszta az égbolt. Olyankor az a parányi lény, az a jelentéktelen, az, mit sokan megölnek, vagy élve eltemetnek magukban, elkezd bizseregni bennem, mint csibe a tojáshéjban a nap melegére, s olyan erőssé válik, hogy teljes lényem beleremeg.