Már érzem. Érzem az enyhe éjféli szellőben a nyár illatát. Tündöklő tiszta ég felettem. Végre... Nehezen ment, s nehezen ment, hogy akarjam, de úgy érzem most végre ébredek. Ébred a szellem, és a lélek. És ismét kifelé tekintek, s ismét rájövök mennyire kicsi is vagyok. Mennyire kicsi vagyok a világhoz, és ahhoz a rengeteg dologhoz képest, amivel még nagy dolgom lesz. Azt sem tudom hol kezdjem. Semmiképp sem szeretném elveszíteni a hitem, és megkomorodni. Nem tudnám elképzelni, hogy olyan életet éljek, mint sokan, akik elfelejtik, egyszer hogyan is ér véget a történet.
Kissé meg vagyok illetődve. Szemem előtt az a gyönyörű mindenség, ami az emberi mértékkel távoli, hatalmas szabadságot jelenti. Aki hittel és nem ésszel tekint rá, annak viszont olyan, mintha egy karnyújtásnyira lenne. Az utat azonban itt, a Földön kell megtenni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése